Hogy miért is kezdtem bele ennek a blognak az írásába?
Egyrészt, mert –tudom, hogy furcsának tűnnek ezek a félelmek- úgy gondolom, hogy talán nem vagyok ezzel egyedül, a generalizált szorongással küzdéssel biztosan nem. Ha más is van így, és néha elkeseredik, hogy csak ő ilyen „buta” (tapasztalatból mondom), és rátalál erre a blogra, talán megnyugszik kicsit, hogy nem, nem ő az egyetlen, és nem egyáltalán nem buta, vagy legalábbis más is van olyan buta, mint ő. :) Örülnék neki, ha lenne ilyen olvasó, akinek esetleg segíteni tudnék ezzel, persze nagy dolgokban nem tudok senki segítségére lenni, hisz én is csak arról tudok írni hogyan küzdök meg napról napra a szorongással, a gondolatokkal, de talán már ez is segítség valakinek. Természetesen örülnék, ha lenne olyan is, aki átesett már ilyenen és példa rá, hogy ebből igenis van kiút.
Másrészt talán nekem is jobb lesz, ha kiírom magamból a dolgokat. Néha engem is nagyon elér a kétségbeesés, ilyenkor rendszerint a páromnak sírom ki magam, és neki mondom el a félelmeim, aki nagyon aranyosan végighallgat mindig és nyugtat, hogy neki bátran sírhatok, de belül biztos unja és biztos nagyon rossz érzés ez neki, így szeretném kicsit ezt a terhet levenni a válláról, és megpróbálom ide kiírni magamból a félelmeket, a szorongásokat, ahelyett, hogy ismét neki sírnék.
